11 helynagyobbító trükk kis lakásokhoz

Akár egy pici stúdiólakásban élsz, akár egy kis helyiségből vagy zugból akarod a legtöbbet kihozni, ezekkel a lakberendezési trükkökkel nagyobbnak érezheted majd a rendelkezésedre álló teret.

#1: Elhúzható fal

 

A kis helyiségekhez okos megoldások kellenek, ez pedig az egyik legokosabb. Egy elhúzható fal eltakarja a vendégeid elől a privát teredet, és nem hívja fel magára a figyelmet. Remek ötlet.

#2: Élénk színek

 

Vadulj kicsit, és válassz élénk színeket! Ezekkel egyrészt felfrissítheted a lakásod dekorációját, másrészt segítenek vizuálisan megosztani a teret. Meglátod, hogy a padló kékre festése nem is olyan extrém ötlet, mint amilyennek első hallásra tűnik.

#3: A minták a barátaid!

 

Bizonyított tény, hogy a fekete-fehér csíkok nem csak a ruháidat dobják fel, de lakberendezési trükként is hatásosak. A padlón vagy az arra terített szőnyegen is nagyszerűen mutatnak, de más helyeken alkalmazva is tágasabb térérzetet biztosítanak.

#4: Terjeszkedj!

 

A lakásodhoz tartozó balkont könnyen szobává alakíthatod. Használhatod dolgozószobaként, ebédlőként vagy relaxáló sarokként, ahol nyugodtan kipihenheted magad, miközben az ablakon át a kilátást élvezed.

#5: Kontrasztok

 

Vizuális térelválasztónak hat, ha egyszobás lakásod falait különböző színűre fested. Ne ijedj meg az éles átmenetektől: például az alvóhelyed melletti falat festheted fehérre vagy bézsre, míg a konyhasarok fala lehet élénk sárga.

#6: Multifunkciós bútorok

 

A lakás minden bútorának több célra is alkalmasnak kell lennie. Kanapé helyett vegyél egy kanapéágyat. Amikor nem eszel, az étkezőasztalt használhatod íróasztalként. Ha összecsukható asztalt választasz, nagyobb asztalfelület áll rendelkezésedre, amit könnyen eltüntethetsz, ha már nincs rá szükséged. De vehetsz lehajtható asztalt is, ami a fal mellé állítva rakodófelületként szolgálhat.

#7: Falak helyett polcok

 

A bútorok okos elrendezésével mini helyiségeket alakíthatsz ki a lakásban, amelyek különböző funkciókat tölthetnek be. Válassz jó magas polcokat, hogy a felsőbb térrészek se maradjanak kihasználatlanul, így a tárgyaid tárolását is könnyebben megoldod. A térelválasztó polcokkal különböző zónákra oszthatod a lakásodat és maximálisan kihasználhatod annak belső terét.

#8: Emeld meg az ágyadat

 

Ha a mostani ágyad alacsony, vegyél alá egy magasító keretet, hogy az ágy alatti hely tárolóként funkcionáljon. A bútorboltokban különböző méretű dobozok kaphatók, amelyek segítségével rendezetten tarthatod a rendelkezésedre álló teret.

#9: A kevesebb sokszor több

 

A nagyobb bútorok ugyan több helyet foglalnak el, de pont emiatt kevesebb is elég belőlük. Mivel általában két vagy három kisebb bútort is kiváltanak, több szabad tered marad majd. Egy kétszemélyes szófa és egy fotel helyett válassz inkább egy nagyobb, kinyitható kanapét, amit akár alvásra vagy vendégágynak is használhatsz. A kisebb polcok helyett használj egy jó magas polcfalat, ami térelválasztónak sem utolsó.

#10: Tükröm, tükröm...

 

Nem mindegy, hova teszed a tükröt. Remek helye lehet például a gardróbszekrény ajtaján. Ha a szekrény mindegyik ajtajára teszel egy tükröt, azt az illúziót kelti, hogy a hálószobád kitágult. A nagy fürdőszobatükör vagy a fürdőszoba ajtajára szerelt tükör ugyanezt a hatást, azaz a megnövelt tér érzetét nyújtja.

#11: Lógass le nagy tárgyakat a plafonról vagy a falról

 

Miért is ne függeszthetnéd a ruhaállványt a mennyezetre? Egyszerű és látványos, ráadásul nem kell gardróbszekrénnyel szűkítened a teret! Alatta pedig akár könyvtornyokat vagy cipősdobozokat is tárolhatsz!

Kép forrása: juutakudesign, popsugar, Ambientdizajn, lanoemarion, apatmenttherapy, Kukun, Houzz, Casa